Tini koromban, mikor kitaláltam, hogy versenysport, kb. heti 5-6 edzés (kézilabda) mellett a 60 kg-os testsúlyom a 168 cm-es magasságomhoz több, mint rettenetesen sok, első dolgom volt elbúcsúzni az este 6 utáni étkezéstől. Azt gondolom, hogy a magyar társadalomban ez a ,,diétázás” vagy ,,fogyókúrázás” nulladik szabálya.
Sosem felejtem el, hogy általános iskolában biológia órán tanultuk, hogy nem szabad vacsorára nehéz ételeket enni, mert nem fogunk jól aludni. Minden bizonnyal innen eredeztethető vissza ez a szokás is. Ez egy nagyon hasznos tudás, amit át kell adni a fiataloknak, melyet nem szabad lesarkítani és drasztikusan kezelni. A tudomány legelfogadottabb álláspontja jelen korban az energia bevitel és az energia veszteség különbségén alapuló súlygyarapodás, stagnálás illetve csökkenés. Tehát ha a bevitt kalóriák mennyisége nagyobb, mint az elégetetteké, akkor nőni fog a súlyunk. Persze, ez a képlet nem feltétlen ilyen egyszerű, számos tényező beleszól, pl. betegségek, életkor, stressz vagy többek között az elfogyasztott víz mennyisége, amiben ugye nincs is kalória. Az esetek legnagyobb részében működik a matek!
Tehát a nutellás palacsintában 17:35-kor is ugyan annyi kalória van, mint 20:12-kor. Véleményem szerint nem ideális, ha valaki farkaséhesen, szervezetét sanyargatva fekszik le aludni, ahogy az sem, hogy 17:30-kor hazaesve a munkából ebédre, vagy nevezzük 1. valamire való étkezésnek a nap során úgy belakmározik, hogy 4 óra múlva kipukkad a pocakja. Az esti edzéseim miatt sajnos sokszor 20:00 körül vagy után van alkalmam vacsorázni. Ilyenkor nem arra gondolok, hogy na jó, akkor már kihúzom holnapig, hanem arra, hogy: mire van szüksége a szervezetemnek? Mi esne jól?
Személy szerint a finom falatok, és nagy adag ételek kedvelője vagyok, ezért 95 %-ban egy óriási tál zöldség, nevezzük salátának a vacsorám legtöbbször valamilyen hüvelyesből készült szósszal, olajos maggal, és tojással. Ha nekem ilyenkor egy adag diétás shake port kellene innom 2 dl vízzel, valószínűleg nem mondhatnám el magamról, hogy ez a kedvenc ételem, évek óta folyamatosan szinte kizárólag ezt fogyasztom. Nem unom, nem megvonás, nem önkínzás, egész egyszerűen kitaláltam magamnak egy olyan receptet, amit életem végéig minden este tudnék enni, mégis liszt, olaj, glutén, cukor és mondhatni minden mentes, kivéve azt, hogy zöldségmentes.